Zavart vigyorát, kese haját, félregombolt ingét jobban ismerjük már, mint a nevét. Pedig azt is begyakoroltuk már! Pedig tényleg nem kérte ezt az őrülettel határos népszerűséget. Huszonnégy éves, kajla, szeretne bulizni, randizni, muzsikálni, bevásárolni, utazni, mindent, ami a normális élete része volt, mielőtt megkapta az Alkonyat sorozat vámpírfőszerepét.

Beszélgettünk már Los Angelesben, New Yorkban is, legutóbb éppen akkor, mikor Európába indult, pontosabban Budapestre, a Bel Ami forgatására. Most Londonban fejezi be a filmet.

- Ha jól tudom, korábban nem jártál nálunk.

- Nem, csak mindenkitől hallottam, hogy Budapest milyen gyönyörű város. Jó lett volna egy kicsit körülszaglászni, de sajnos, erre nem volt sok időm, mert hajtunk, hogy időben befejezzük, és mert... a bulvárfotósoktól még ott sem tudtam volna nyugodtan, a tömegbe olvadva szórakozni.

- Magyar rajongóidat, akik éjt nappallá téve lesték a forgatást, most majd a vászonról kárpótolod az Emlékezz rám! című filmben, amelyben egy szomorkás, magányos, lassan magára találó mai fiút játszol.

- Ösztönösen hajlok rá, hogy olyan szerepeket válasszak, amelyek alkatilag közel állnak hozzám. Ezekhez a figurákhoz könnyebben megtalálom a kulcsot, mert hasonlítanak rám. Tylerben azonnal magamra ismertem. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, rögtön átéreztem és értettem a lelkét; minden, ami vele történik, igaznak tűnt. Még mindig nem dolgozta fel, hogy elvesztette az öccsét, hiába imádja az apját, az túl elfoglalt, nincs ideje rá, nem tud vele foglalkozni, de szerencsére rátalál az első szerelem. De azért a poént nem lövöm le, jó?

- Az Alkonyat Edwardjánál is azonnal megtaláltad a kötődési pontokat?

- Nem könnyen, mert Edward nem hús-vér személy, hanem egy nagy rejtély. A néző viszont azt képzeli, hogy ilyen lehet a tökéletes pasi, ami megnehezítette a dolgom, mert tökéletes férfi nincs. Az minden nőnek más. Vagy nem?

- Így van. Végül, hogy oldottad meg a feladatot?

- Elszakadtam attól az Edwardtól, aki az írónő fejében élt, és ahogy megírta. Azt gondoltam, végül is mindegy, hogy néz ki ez a srác, a lényeg belülről jön, nem kell nekem ilyen frizura, meg olyan kockahas. Edward a szó szoros értelmében nem vámpír, hanem hús-vér ember, én innen akartam megfogni, nem abból a sztereotípiából, ahogy a vámpírokat elképzeljük. Lugosi Béla összes filmjét láttam, de sose voltam vámpírrajongó. Szerintem Edward normális srác, csak van egy kis bibije. Az, hogy vámpír. Megverte a sors az örök élettel és a földöntúli erővel. De persze bedobtam a klasszikus trükköket, amire tudom, hogy a lányok buknak, például, hogy a homlokába hullik a haja, hogy úgy mosolyog, mint James Dean, és a legfontosabb, hogy meg kell menteni.

- Hogy érzed magad Los Angelesben?

- Sok minden szokatlan még nekem. Az angol színészek általában a kocsmában szeretnek gyúrni, nem a fitneszteremben... de sajnos itt nem nagyon találok olyan csehót, amelyik kicsit is hasonlít a londoniakhoz...

- Viszont az itteni klubokban sokkal könnyebb csajozni. Vagy igaz a pletyka, hogy hamarosan nősülsz?

- A vásznon. Onnan ered a kacsa, hogy a filmben megkértem Kristen kezét.

- Mesélj Kristen Stewartról!

- Nagyon jó csaj. Annyira jó fej, hogy nyugodtan mondhatom, miatta vállaltam el ezt az Alkonyat-sorozatot, mert ha egy ilyen jó színésznő a partnerem, akkor kisebb az esélye annak, hogy mellényúljak. Meg az is világos volt az első próbák után, hogy nem egy cicamica, aki akkor is hagyja magát rábeszélni valamire, ha nem ért vele egyet. Kristen nem könnyű eset, de én se vagyok az, és tény, hogy a privát életben is bírom az ilyen csajokat. Nagy jövője van, az tuti.

- És neked?

- A Harry Potter után és az Alkonyat előtt meg se csörrent a telefon, most meg egyik filmből rohanok a másikba. A Bel Ami előtt Salvador Dalít játszottam, aztán az Emlékezz rám!-ot, és sok szerepre várják, hogy igent mondjak.... de egyelőre zúg a fejem ettől az egésztől, mert túl gyorsan történt velem minden. Nem voltam én erre felkészülve, hogy világhír, népszerűség, tömeghisztéria meg ilyenek.

Nagyon szimpla srác vagyok, aki szeret otthon üldögélni, gitározgatni, dumálni... ezzel a felhajtással nem tudok mit kezdeni, és azt se értem, hogy mit esznek rajtam a csajok, mikor két éve ilyenkor nem volt lány Londonban, aki hajlandó lett volna eljönni velem egy moziba... Huszonnégy éves vagyok, és kicsit meg is vagyok rémülve, hogy mikor múlik el ez a felhajtás körülöttem, mert mindennek ára van... Pedig jó lenne „nem elszállni" ebben a szakmában, mert úgy taksáltam, hogy még legalább nyolc év, mire rendesen beérek, mint színész...

- Ahhoz képest, amiket összeírnak rólad, nagyon józanul látod a helyzetedet.

- Ez abból is adódik, hogy normális családban nőttem föl. Apu taxisofőr volt, aztán átjött Amerikába, ezt-azt csinált, visszajött Angliába, és nyitott egy autószalont. Anyu modellügynökségnél dolgozik, de sose volt modell. A tesóimmal együtt mindig arra neveltek, hogy fogalmazz pontosan, sose csúsztass, és akkor nem érhet baj az életben.

- Talán korai még, de biztos keresed azt a lányt, aki ezt elfogadja és megérti.

- Lelki társra mindenkinek szüksége van, csak nem biztos, hogy ilyen fiatalon meg tudja becsülni. Elszúrni nem szeretném, tehát egyelőre jobb, ha nincs. Eléggé rémisztő, hogy tizennégy éves kislányok vizesre sírják a párnát értem, de mit csináljak? Csak kinövik egyszer, nem igaz?

Forrás: Nők Lapja (Návai Anikó)